Bejelentkezés
Keresés
Név:

Település:

Vendégkönyv

Szolgáltatásaink ismertetője
 
Ügyvédkell.hu

Bemutatkozunk

Az Ügyvédkell.hu rendszer egy speciális, kifejezetten az ügyvédek internetes megjelenéséhez, a Magyar Ügyvédi Kamara Elnöksége állásfoglalása szerint kialakított rendszer.

Az általunk kezelt ügyvédi adatbázis azt a célt szolgálja, hogy az ügyvédi szolgáltatások minél egyszerűbben juthassanak el az azt igénybe venni szándékozókhoz. Ezen felül meg szeretnénk könnyíteni az ügyvédek számára, hogy szolgáltatásaikkal közelebb kerülhessenek potenciális ügyfeleikhez.
A portál szolgáltatásait folyamatosan fejlesztjük, így egyre több hasznos újdonsággal várjuk látogatóinkat.

Mit kínálunk?

Látogatóink számára

Kereső szolgáltatásunkat bárki igénybe veheti. A jövőben több olyan megoldásunkat is szeretnénk elérhetővé tenni a honlapon, ami az érdeklődők és az ügyvédek egymásra találását lesznek hivatottak elősegíteni.

Ügyvédek számára

Ha Ön még nem szerepel adatbázisunkban, és igazolni tudja, hogy a hazánkban érvényes és kötelező feltételeknek megfelelően jogosult ügyvédi gyakorlatot folytatni, regisztrálja magát nálunk! Ennek részleteiről itt olvashat bővebben.

Ügyvédek és irodájuk számára négy alapvető szolgáltatást kínálunk:

1. Ingyenes adatnyilvántartás.

Ez azt jelenti, hogy bármely ügyvéd, aki nálunk már szerepel, bármikor, tetszés szerinti alkalommal megváltoztathatja személyes adatait, szakterületeinek listáját, illetve az adminisztrációs felülethez használt belépési jelszavát.

2. Ügyvédi ügyviteli rendszer szolgáltatás.

E-CsoportMunka szolgáltatásunk egy speciális változatát úgy alakítottuk ki, hogy az ügyvédi irodák számára teljes megoldást nyújtson ügyviteli igényeik lefedésére.
A szolgáltatás főbb részei az alábbiakat biztosítják:

  • a saját és munkatársai időbeosztásának követését,
  • az általános teendők, feljegyzések, telefonhívások kezelését,
  • a határidős feladatok megkövetelését,
  • az egyes ügyfelekhez, ügyekhez tartozó dolgok rendszerezését, iktatását,
  • a teljes e-mail levelezésük központi kezelését,
  • a partnerei, ügyfelei címadatainak központi elérhetőségét,
  • a közösen használt fájljaik megosztását,
  • az informatikai rendszerük biztonságos működtetését.

Ügyvédi E-Csoportmunka szolgáltatásunkról az http://www.ecsoportmunka.hu/ugyvedi-ugyviteli-rendszer oldalon tudhat meg többet, illetve ezen az oldalon meg is rendelheti azt!

Figyelem! Bevezetési akciónk keretében 2009 augusztus 31-ig, 1 éves szerződés esetében elengedjük a választott rendszer első havidíját (Kedvezmény : 9.900 - 25.740 Ft)! Ezzel egy hónapos tesztelésre adunk lehetőséget megrendelőink számára, mely végén költségek nélkül lemondhatja a szolgáltatást. Ezzel kapcsolatos tájékoztatónkat innen töltheti le.

3. Egyéni honlap rendelése.

Ez egy teljesen egyedi, önálló weboldal elkészítését és fenntartását jelenti. Az arculat egyedire szabható, a tartalom feltöltése és frissítése a megrendelő feladata, ahhoz teljes körű támogatást kaphat munkatársainktól.
Weboldal-szolgáltatásainkról bővebben a http://www.webwizard.hu/bemutatkozo-weboldal oldalon talál információkat.

4. Saját .hu, .eu vagy .com-os végződésű domain és e-mail cím igénylése.

Amennyiben Önnek még nincs saját domain és ehhez kapcsolódó e-mail címe, akkor vállalkozásunktól ezt is megrendelheti. Az Ügyvédi E-CsoportMunka szolgáltatás magába foglalja az e-mail címek működtetéséhez, központi webes felületen való eléréséhez szükséges szolgáltatásokat is.

Amennyiben valamely szolgáltatás felkeltette az érdeklődését és technikai vagy egyéb kérdése merült fel ezekkel kapcsolatban úgy elérhetőségeink valamelyikén keressen fel minket (http://www.ecsoportmunka.hu/kapcsolat)! Levelére 24 órán belül igyekszünk válaszolni, szükség esetén pedig akár személyes találkozást is szervezünk.

Regisztráció megszüntetése

Ha Ön nem kíván szerepelni adatbázisunkban - pl. már nem folytat ügyvédi tevékenységet -, kérjük, írjon erre a címre egy levelet, amelyben megadja teljes nevét, ahogyan az adatbázisban szerepel, és lakóhelyét. Kérjük, hogy mindenképpen az adatbázisban szereplő nevére szíveskedjék hivatkozni, mert mi csak az alapján tudjuk Önt törölni. Az adatbázisból való törlés végleges.

Az oldal használatához minden kedves látogatónknak sok sikert kívánunk!

Az oldal tetejére
Vissza az előző oldalra

Dátum és Idő


Valutaváltó

=
Szótár





Keresett szó:

Egyezés
Kiejtés

Kis-/nagybetu nem számít
Ékezet nem számít
Táblázat készítése
Műsor








Nyitólap | Részletes keresés | Hírek, információk | Ismertető | Kapcsolat